Beszámoló a koronavírus-járvány miatti közvetlen pénzköltésekről

Tájékoztató vadkárral kapcsolatos jegyzői eljárásról

Szelektív hulladékgyűjtési naptár 2020. III. negyedév

 

Csordás Tibor

(Pozsony, 1932.II.27. – Pomáz, 2020.VII.27.)

Tibi bácsi – mindenki így ismerte és így szerette. Pedig volt tanár úr, igazgató úr, tűzoltó alhadnagy úr, titkár úr. Az elszakított Pozsonyban született 1932-ben, anyanyelvi szinten beszélte a németet, a szlovákot és természetesen a magyart. A háború után magán viselte a benesi kollektív bűnösség bélyegét és magyarságuk miatt, vagyonuktól megfosztva, Magyarországra telepítették át őket Csehszlovákiából, abból az országból, amelynek sosem akart az állampolgára lenni. Magyar volt. Sok viszontagság után, megtörten érkeztek és leltek új hazára Pomázon. Édesapja ügyes kezű műszerészként tartotta el a családot és taníttatta Tibort. Így lett postás, pedagógus, majd iskolaigazgató Csobánkán. 1956. január 12-én jelentkezett önkéntes tűzoltónak. 1956-ban nemzetőr lett. A forradalom után Csobánkán és Budakalászon tanított hosszú éveken át. Pomáz közéletébe a rendszerváltás után kapcsolódott be ismét. Visszatért az önkéntes tűzoltósághoz, ahol 1997-ben titkári beosztást vállalt és lelkesen szervezte és irányította a nemzetközi kapcsolatokat, de remekül szót értett az ifjúsággal is. Alapítója és főtolmácsa a Német Nemzetiségi Kulturális Egyesületnek, oszlopos tagja a Szent Cecília Kórusnak. Segítette a város külkapcsolatainak is az ápolását. 1999-ben Pomázért kitüntetésben részesült, 2004-ben 50 éves, majd 2017-ben 60 éves önkéntes tűzoltó szolgálati érmet kapott. Az utóbbi néhány évben fizikailag már nem tudott részt venni a közéletben, de szellemi frissességével segítette a hozzá fordulókat megismerkedni Pomáz 1946 utáni történelmével, ápolta a barátivá erősödött német kapcsolatokat és segítette a német nyelv csiszolásában a tőle segítséget kérőket. Felesége – Ági néni – és három lánya – Éva, Ági és Zsuzsa – a pomázi közélet részesei ma is. Tibi bácsi! Köszönjük munkádat, életedet, Pomázért végzett fáradozásaidat, emlékedet kegyelettel megőrizzük!

Leidinger István

polgármester