Szelektív hulladékgyűjtési naptár 2020. IV. negyedév

 

Együttműködni, törődni az emberekkel - Beszélgetés Kulin Imrével, Pomáz első szabadon választott polgármesterével

2000. szeptember 23-án, 20 éve, avatták várossá Pomázt. Ebből az alkalomból Kulin Imrével beszélgettünk hivatalban töltött 12 évéről, az első szabadon választott önkormányzatról, Pomáz várossá válásáról, fejlődéséről, és a lakossággal való együttműködés, megértés fontosságáról.

– 30 évvel ezelőtt, a rendszerváltás évében választották meg polgármesternek. Hogyan emlékszik erre?

– Nagyon nem készültem erre a szerepre, még a gondolatomban sem volt, hogy ilyen közéleti szerepet vállaljak. Sikerült meggyőzni, hogy induljak képviselőjelöltnek, a választáson pedig képviselőséget nyertem az 5. körzetben. Akkor még a testület választotta a polgármestert, nem közvetlenül a választók. Egy ellenjelöltem volt, 10-7 arányban engem választottak meg független polgármesternek.

– Új országos politikai környezetben, új szerepben. Milyen volt a kezdet?

– Akkoriban 8 párt működött Pomázon, elgondolható micsoda csaták voltak itt. Némelyike szerette volna, ha az ő szekerüket tolnám, de megmondtam, hogy erről szó sem lehet. Nem tetszett nekik, de előbb-utóbb tudomásul vették. Idővel a nagy csata is elcsitult. Az első évben reggeltől estig jöttek hozzám az emberek. Úgy gondolták, én majd mindent meg tudok oldani. Ebből a szempontból a kertbarát múltam sokat jelentett, sok emberrel volt kapcsolatom és megtanultam az emberekkel beszélgetni. Fontos volt, hogy meghallgassam őket. Ez a jó kapcsolat köztem és a polgárok között nem csak ez első időben volt meg, hanem végig megmaradt.

– Ezért is választották kétszer újra?

– Az emberek nagyon figyelték, hogy az önkormányzat mit valósít meg, utakat, közműveket, járdákat épít. A legfontosabb pedig az, hogyan beszélnek velük. Ha egy polgármester feljebbvaló akar lenni, parancsolni, uralkodni akar, és nem szolgálni, akkor azt az embert nem fogadják el.

– Miben fejlődött a város ezekben az években?

– A mi időnkben indult meg a gázellátás, a főutca építése, a vízellátás kibővítése és a telefonhálózat. Akkoriban alig volt még Pomázon telefon, döntenem kellett, kinek van valóban szüksége rá. Sikerült kialakítani egy nagyon jó, hozzáértő hivatali apparátust, amely együttműködni, törődni akart az emberekkel. Persze így is akadtak tévedéseink, hibáink. Szinte első dolgunk volt, hogy a szerb közösségnek visszaadtuk a korábbi időkben jogtalanul elvett épületét a templom mellett. Önkormányzati telken és támogatással sikerült felépíteni a német közösségi házat, majd megvalósítani egy roma kulturális házat a falu végén. Pomáz összetett település, 5 nemzetiség, több felekezet lakja, és mi azt szerettük volna, hogy itt az összes nemzetiség és felekezet jól érezze magát. Sokat jelentett a testvérvárosi kapcsolat kiépítése Oberhausen-Rheinhausennel, és a kitelepített németekkel való intenzív kapcsolat. Első igazán nagy akciónk az önálló pomázi zeneiskola megteremtése volt, ami aztán Pomáz zászlóshajója lett. Az első négy év új korszakot jelentett a település fejlődése és az emberi kapcsolatok terén, felpezsdült az élet.

– A továbbiakban is ez folytatódott?

– Folytattuk, amit elkezdtünk. Fejlődtünk gazdaságilag, kulturálisan, miközben városunknak nem volt adóssága. Megépítettünk két tornatermet, egy új postát a Huszár utcában. Jó települési légkör jött létre, sok civil szervezetet segítettünk, kb. 50 szervezet alakult ekkoriban, és közel 40 Pomázról szóló könyvet, művet adtunk ki. Rengetegen dolgoztak, alkottak, segítettek, közreműködtek.

– Hogyan lett a nagyközségből város?

– Pomáz egykor járási székhely volt. A ’90-es évek második felében úgy döntött az állam, hogy a jól működő, jó gazdasági körülmények között lévő nagyközségekből, amelyeknek térségi szerepe is van, alakuljon város. Először a testületben volt némi hezitálás, végül mégis benyújtottuk a pályázatunkat. Leidinger István vállalta, hogy ennek a pályázatnak az egész anyagát kidolgozza. A belügyminisztériumból jött egy hölgy felmérni, hogy áll Pomáz. Milyen a gazdasági állapota, mi minden történt 10 év alatt, milyen a légkör. Nagyon meglepte, hogy itt milyen jó hangulat van. Ezután vártunk. Míg egy reggel csöngött a telefon. „Megkapták.” Ennyit mondott a hölgy. Ez nagyon nagy öröm volt számunkra. 2000. szeptember 23-án, Pomáz napján – amit szintén mi találtunk ki – volt a városavatás. Eljöttek a megyétől, minisztériumtól, megkaptuk az oklevelet, a kulcsot.

– Miért szeptember 23-a lett Pomáz napja?

– Petőfi Sándor 1845. szeptember 23-án egy napot töltött Pomázon. Minden évben március 15-én megemlékeztünk az 1848-as forradalomról a Kőhegyen. Az egyik ilyen ünnepségen mondtam, hogy az a nap, amikor Petőfi Pomázon járt, legyen a város napja, és ezt közfelkiáltással elfogadták.

– Mi változott a várossá válással?

– Egy város több állami pénzt kap, de több a feladata is. Az emberekben volt némi kétség, hogy vajon tényleg város vagyunk-e. Azt mondtam, hogy ez olyan, mint egy új ruha, egy-két számmal bővebb, mint a korábbi, bele kell nőni, amihez évek hosszú sora kell. Ha sokat dolgozunk, akkor méltóak leszünk hozzá. Sokat fejlődött Pomáz, szépült a városkép, gazdagodott a település. A harmadik ciklus végén az Államkincstártól használatra visszakaptuk a Teleki-Wattay Kastélyunkat. A mögötte álló épületet korszerűsítettük, ebben kapott méltó elhelyezést a korábban albérletekben működő, kiváló minősítésű zeneiskolánk.

– Hogyan gondol vissza életének erre a 12 évére, amíg polgármester volt?

– Álomszerű volt. Mint mondtam, nem készültem erre, nem akartam polgármester lenni. Ez az alkalmatlanság érzése sarkalt engem arra, hogy meg kell felelnem, nem lehetett félvállról venni. Ami emberileg tőlem telt igyekeztem megtenni, a vezetőtársaimmal, dr. Czink József jegyzővel és Lakatos Miklós alpolgármesterrel, a hivatallal és a képviselő-testülettel együtt, és úgy érzem ezek jó gyümölcsöket teremtek. A konfliktusokban inkább a meggyőzést választottam, az ügyek megoldását kerestem. Életem legcsodálatosabb 12 éve volt, majd a Jóisten mérlegre teszi, milyen volt ez az időszak.

(Az interjú megjelent a Pomázi Polgár szeptemberi számában is.)