Szelektív hulladékgyűjtési naptár 2021. I. negyedév

FELHÍVÁS - Kulturális kerekasztal létrehozására

Pomázi Polgár 2021. márciusi száma

Ügyintézési lehetőségek veszélyhelyzet idején a polgármesteri hivatalban

Helyi zajrendelet társadalmi véleményezése

 

Emlékezés a doni hősökre

A XXI. Doni Hősök Emléktúra keretében a résztvevők és Leidinger István polgármester koszorút helyeztek el a Hősök terén lévő világháborús emlékműnél, majd a városháza parkjában lévő emlékfalnál.

A túra, amelynek szervezője a Magyar Tartalékosok Szövetsége Pest Megyei Szervezete, január 16-án érintette városunkat is, amikor a Budakalász – Pomáz – Szentendre menetvonalon haladtak. A településeken a polgármesterek fogadták a résztvevőket, és velük közösen koszorúzták meg a hősi emlékműveket.