Egyházak
Településünkön három jelentős vallás hívei élnek és rendelkeznek saját templommal. A katolikus, a református és a görögkeleti szerb egyház. Emellett az evangélikus és a zsidó felekezetnek vannak a település múltjából eredően hagyományai. A helyi egyházak működésére vonatkozó aktuális, friss információkat külön is várjuk a koncepció véglegesített változatának megfogalmazásához.
Evangélikus
A budai oldalon élő evangélikusok gyülekezetekké szerveződése a 19. század közepétől a Budai várból indult el. a másfél évszázad alatt 14 anyaegyházközösség alakult, amely közül Szentendre és környéke az egyik legfiatalabb. A Dunakanyar ölelésében több mint 1200 evangélikus él. A szentendrei (és dunakanyari) evangélikus közösség 1941-ben szerveződött egyházközösséggé, templomuk, így rendszeres istentiszteleti helyük Szentendre belvárosában található. Szentendre szórványához tartozó 13 település közül a lutheri reformáció örökösei legnagyobb számban Pomázon találhatóak. A 2001-es népszámlálási adatok szerint az itt élő evangélikusok száma 163. A pomázi evangélikus közösség saját templommal nem rendelkezik, istentiszteleteiket minden hónap 1. és 2. vasárnapján 8.30-kor a református gyülekezeti teremben (Pomáz, Hősök tere1.) tartják. A felekezet lelkipásztora 2007 ősze óta Horváth-Hegyi Olivér. További információ a gyülekezet életéről a: www.szentendre.lutheran.hu weboldalon található.
Görög katolikus
A település történetében megemlítendő felekezet. Görög katolikus liturgiát minden vasárnap 9.00-kor tartanak a Szent Miklós Kápolnában (Pomáz, Szent Miklós tér 1.) A felekezet parókusa Pásztor Bazil.
Református
A református templom 1814 és 1828 között építették. Ellátja Csobánka és Budakalász református híveinek lelkigondozását. Budakalász önálló parókiát létesített , így Csobánka és Pomáz református híveinek lelki gondozását látja el. 2006 óta Nyilas Zoltán a település lelkipásztora. A legutóbbi népszámláláskor Pomázon több mint kétezren vallották magukat reformátusnak, nagyszámú a gyülekezetet rendszeresen látogatók száma is. A közösség munkáját a Pomázi református Gyülekezetért Alapítvány segíti. A református gyülekezetben az ifjúsági és felnőtt istentiszteleteken kívül hetente van Biblia-óra, ifjúsági csoport, asszony és fiatalasszony kör. Eredményesen működik a felnőtt (Psalmus) és ifjúsági kórus. Népszerű a gyermekek (óvodástól 14 éves korig) részére szervezett vasárnapi iskola,a melynek keretében énekelnek, táncolna, különböző foglalkozásokat tartanak. Gyakori az idősek látogatása, rendszeresen szerveznek bibliaórát és szeretetvendégséget Kiskovácsiban. Minden évben megrendezik a karácsonyi ünnepséget színvonalas műsorral. A református egyház keretein belül jelentősek a felnőttek és fiatalok részére szervezett külföldi cserekapcsolatok (Erdély, Kárpátalja, Hollanadia), a belföldi kirándulások, táborozások, a gyermeküdültetés (Szabolcsban, a Zemplénben és a Dunántúlon), a testkultúra terén a labdarúgás (Észak-Pesti Egyházmegye Labdarúgó Torna 6 éven keresztül első helyezés)
Cím: Pomáz, Hősök tere
További információk:
http://www.parokia.hu/lap/pomaz-csobankai-reformatus-tarsegyhazkozseg/cikk/mutat/pomazi-reformatus-gyulekezetert-alapitvany/
Római katolikus
Létszámát tekintve a legnagyobb vallási felekezet a városban. A településen végzett kulturális és szociális tevékenysége egyaránt tiszteletre méltó. E tevékenységek ellátáshoz két intézmény áll az egyház rendelkezésére, az önkormányzati és külföldi segítséggel épült Karitasz-ház, ahol évente 3-4 alkalommal igényes kulturális előadásokat tartanak magas vendéglétszám előtt. A katolikus egyház több fontos társadalmi szervezetet, tevékenységcsoportot működtet, működésüket az ökumenikusság jellemzi: többek között nagycsaládosok klubja, a cserkészek, idősek és baba-mama klub. A katolikus templom 1768-ban épült. Az évek során többször átépítették. Plébános: Erdődi Ferenc.
Cím: Pomáz, Templom tér
További információk:
http://pomaziplebania.x3.hu/
Szerb ortodox
A szerbség a XVII. században került a török miatt elnéptelenedett Pomáz faluba. Vallásuk az eredeti lakhelyükön uralkodó bizánci keresztény, az ortodox vallás volt, és jelenleg is az. A vallás meghatározó volt nyelvük, szokásaik, összetartozásuk, identitásuk hosszú időn keresztüli megmaradásában. Egészen az 1950-es évek végéig saját iskolájuk volt, sőt 1954-ig kollégium is volt a nem itt lakó szerb-horvát gyerekek általános és középiskolai oktatásának elősegítésére. A szerb templom 1719-22 között épült. Esperes: Milisavic Ljubisav
Cím: Pomáz, Szerb u.
Zsidó
A település története során jelen lévő egyházi felekezet. Létszámuk, kulturális jelentőségük mára elenyésző.
Forrás: Kulturális Koncepció