Otthonunk fertőtlenítése a koronavírus idején

Szelektív hulladékgyűjtési naptár 2020. II. negyedév

Boltvezetőknek, kereskedőknek szóló kérés a koronavírus miatt

Kérdések-válaszok a koronavírusról

 

Pomáz Közművelődéséért Díj 2020. pályázat

FELHÍVÁS

Pomáz Közművelődéséért Díj adományozására

 

Pomáz Város Önkormányzata felhívja az érintettek figyelmét a 2020. évi Pomáz Közművelődéséért Díj adományozására.

Pomáz Város Önkormányzatának a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 30/2004.(IX.08.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: rendelet) 4. § (3) bekezdése az alábbiakban fogalmazza meg a Pomáz Közművelődéséért Díj adományozásának feltételeit:

„Pomáz Közművelődéséért Díj: Adományozható évente azoknak a személyeknek és közösségeknek (művészeknek, civil szervezeteknek, vállalkozóknak, közművelődésben dolgozóknak…), akik kiemelkedő eredményt értek el a közművelődésben, különös figyelemmel a gyermek – és ifjúsági korosztály művelődésére, valamint példaként állnak emberi és közösségi magatartásukkal, egyéniségükkel a város lakói előtt.”

A javaslatokat rövid szöveges indoklással kérjük benyújtani (a veszélyhelyzetre való tekintettel online formátumban) Pomáz Város honlapján található „Pomáz Közművelődéséért Díj 2020. pályázat” fülre kattintva, amelyet az alábbi linken érhetnek el: (https://online-kerdoiv.com/index/q/h/b102a0c17d5d1655e2f43939febc77a7). A javaslataikat legkésőbb 2020. június 11. napján 12 00 óráig küldhetik el.

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésének felhatalmazása alapján veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörét a polgármester gyakorolja, a Pomáz Közművelődéséért Díj 2020 pályázat tekintetében Leidinger István polgármester 2020. június 15. napjáig dönt a díj odaítéléséről.

A díj átadására idén is ünnepélyes keretek között 2020. augusztus 20. napján kerül sor.

 

Pomáz, 2020. május 18.

 

                                                                            Pomáz Város Önkormányzata