Kötelező maszkhasználat pomázi közterületeken

Ügyintézési lehetőségek veszélyhelyzet idején a polgármesteri hivatalban

A MÁV-HÉV és a Volánbusz megállóiban is kötelező a maszkviselés

Tájékoztatás a korlátozásokról

 

Vírushíradó 2020.05.24

Napi jelentés

Pomázon nincs hír újabb fertőzésről.

 

Térzenével kezdődtek a közösségi programok a  Szent István téren

A Pomázi Önkéntes Tűzoltózenekar koncertsorozatának csak első, februári fellépését tudta megtartani a kastély újranyitásakor. A következő március 15-én lett volna a városi ünnepséggel egybekötve. A Kossuth Lajos utca lezárásával, zenés vonulással terveztük megidézni az egykori eseményeket, de a vírus miatt ez, és a következő szabadtéri koncertek is elmaradtak. Szombaton délután a megszokott élethez való visszatérés kezdetét jelezte nagyszerű előadásuk.
A SZITA (Szent István Téri Akciócsoport) majálist idéző piknik hangulatot varázsolt a koncerthez, amire szép számmal jöttek el az érdeklődők. Rég látott ismerősök köszönthették újra egymást, a padokon és a fűben üldögéltek a családok, a környékbeli házak ablakaiból, kertjeiből is a zenét hallgatták, a gyerekek bicikliztek, egy pár táncra is perdült.

 

Szemétszedés a Majdánpolán

Tegnap délelőtt a Magyar Vár Alapítvány kezdeményezésében szemétszedés volt a Majdánpolán. A szervezők nagy örömére sok önkéntes jött el, így a vártnál hamarabb sikerült megtisztítani a fennsíkot az ott lerakott, illegális hulladéktól.

 

Holnaptól személyesen is lehet ügyet intézni a Polgármesteri Hivatalban

Kezd visszaállni a megszokott hivatali ügyintézési rend, ugyanis május 25-től már személyes ügyfélfogadásra is lehetőség van a Polgármesteri Hivatalban. Ehhez előzetes időpont egyeztetés szükséges.
Időpontot foglalni telefonon a (26) 814-300-as számon, levélben a pomaz@pomaz.hu e-mail címen, illetve személyesen az Ügyfélszolgálaton, hivatali időben lehet.
Az Ügyfélszolgálat helye: 2013 Pomáz, Luppa Vidor utca 12. Munkaidő: hétfő: 8-17-ig, kedd-csütörtök: 8-16.30-ig, péntek: 8-13.30-ig.
A hivatal épületében kérjük maszk, vagy a szájat, orrot eltakaró sál, kendő viselését, illetve a 1,5 méteres védőtávolság betartását.
A Hivatal ügyfélfogadási rendje: hétfő: 13-17 óráig, szerda: 8-12-ig és 13-16-ig, péntek: 8-12-ig. A jegyző ügyfélfogadása: hétfő: 13-17 óráig tart.

 

Pünkösdkor nyit újra a református templom

A szükséges óvintézkedések megtartásával – 1,5 méteres távolság betartása és maszkkal, kendővel, sállal az orrot, szájat eltakarva – május 31-től ismét személyesen részt vehetnek a hívek a református istentiszteleteken. A tumultus elkerülése miatt vasár- és ünnepnaponként több istentiszteletet tartanak. Az időpontok és a tájékoztató itt olvasható: http://www.pomaz.hu/hirek/3730/punkosdkor_nyilik_meg_a_reformatus_templom

 

Júniusban is marad az online oktatás

A kormányrendelet szerint június 2. és június 15. között is marad a tantermen kívüli, digitális munkarend szerinti oktatás. A tantermeken kívül, egyéni vagy kiscsoportos foglalkozás szervezhető, hogy a tanulók be tudják hozni az esetleges lemaradásaikat. A szakképzést folytató iskolák június 2-ától a veszélyhelyzetet megelőzően alkalmazott nappali vagy esti munkarendben, vagy tantermen kívüli, digitális munkarend szerint is működhetnek, az iskola vezetőjének döntése szerint.
Június 2. és június 26. között minden általános és középfokú iskolának meg kell szerveznie a tanulók felügyeletét, illetve biztosítani kell a gyermekétkeztetést.

 

Nyár végi fesztiválok, amire várják a látogatókat

Már hetek óta tudjuk, hogy idén elmarad a Sziget, a Művészetek Völgye, a VOLT és a Balaton Sound. Azért vannak olyan nyár végi-ősz eleji rendezvények, amire várják a látogatókat. Ilyen például az EFOTT, a SZIN, a Fishing On Orfű, a Paloznaki Jazzpiknik és a Kerekdomb Fesztivál.

 

Spanyolországban 10 napos nemzeti gyász lesz

A koronavírus áldozatainak emlékére tíznapos nemzeti gyászt rendelnek el az országban. Az európai országok közül Spanyolországban volt az egyik legtöbb áldozata a járványnak, az adatok szerint eddig 28.628 ember hunyt el a koronavírus következtében.