A környékbeli vízbázist is érintő kármentesítés az egykori budakalászi Lenfonó gyár területén

Több éves kitartó munkával Budakalász elérte, hogy állami költségen történjen meg az egykori Lenfonó és Szövőipari Vállalat gyárterületének teljes feltárása, a szennyezés pontos feltérképezése. A hatósági kötelezés januárban jogerőssé vált – tájékoztat Budakalász honlapja.

Budakalász 2020 novemberében megbízást adott az egykori Lenfonó és Szövőgyár területének talaj- és talajvíz vizsgálatára azután, hogy komoly aggályok merültek fel a város központjában korábban bekövetkezett környezetszennyezés miatt – olvasható dr. Göbl Richárd, Budakalász polgármestere levelében. – Mivel a gyárterület a Szentendre Déli Regionális Vízbázis védőterületén belül fekszik, a környezeti károk feltárása nem tűrt halasztást. Vizsgálataink során mind a talajban, mind pedig a talajvízben jelentős koncentrációban találtunk magas környezeti és egészségügyi kockázatú vegyületeket, az egészségügyi határértéket jelentősen meghaladó szennyeződéseket.

Ezek után Budakalász környezetvédelmi hatósági eljárást kezdeményezett. 2023-ban megtörtént a gyárterület teljeskörű feltárása, és a több száz laboratóriumi vizsgálat eredményének figyelembevételével a terület kármentesítésére is javaslatot tettek a szakértők. Ennek nyomán a Környezetvédelmi Hatóság határozatot hozott, amely 2024 januárjában vált jogerőssé. Mivel a szövőgyár egykor állami irányítással működött, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-t. kötelezték a környezeti károk megszüntetésére. A hatóság döntése és az azt alátámasztó szakértői anyag itt érhető el.

További információk Budakalász honlapján találhatók.

(Kép forrása: www.budakalasz.hu)

További híreink

3 milliárdos városfejlesztés valósult meg Pomázon 2019 óta

3 milliárdos városfejlesztés valósult meg Pomázon 2019 óta

Egy fejlesztési térkép került fel a város honlapjára, amely 22 kategóriában, közel 200 ikonon mutatja meg, hogy 2019 óta milyen fejlesztések, beruházások, felújítási munkák valósultak meg a városban – a térkép használatáról, az általa közölt adatokról Leidinger István...

bővebben