Megrendülten tudatjuk, hogy életének 85. évében, 2025. január 25-én elhunyt Varga János, Corvin-közi szabadságharcos, az 1956-os Magyarok Világszövetsége elnöke.
Varga János Pomázon született 1940-ben. Az általános iskolát szülővárosában végezte, majd Budapestre került ipari tanulóként. 16 évesen – elmondása szerint – neveltetése és családi környezete hatására került (véletlenül és törvényszerűen) az ’56-os forradalom forgatagába.
A forradalom napjaiban részt vett a Magyar Rádió épületénél, a Corvin-közben és a Royal Szállónál zajló harcokban. A Corvin mozi előtt álló fegyveres fiú szobor alakjának ő az ihletője.
Október 25-én, a „véres csütörtökön”, a Kossuth téri sortűz után, amelyben az ávósok a fegyvertelen tömeget lőtték, mentette a sérülteket.
1957 nyarán tartóztatták le, a forradalomban való részvételéért 13 év börtönbüntetésre ítélték. Hat és fél évet töltött börtönben, 1963 októberében szabadult. A maradék 6,5 évet felfüggesztették öt évre.
Szabadulása után hazatért Pomázra. Csak azt mondom amit megéltem című könyvében így ír ezekről az időkről: „Szabadulásom után mindössze becsületes, dolgos emberként, s nem hősként akartam élni. Hogy ez sikerülhetett, abban a segítőkész pomáziaknak jelentős szerepe volt. Életem során mindig is éreztem honfitársaim, földijeim s a kortársak, harcostársak szeretetét, törődését. Ez és más biztató jelek bizakodással töltenek el. Vallom, hogy érdemes volt mindezt megélnem.”
Varga János volt az utolsó élő Corvin-közi harcos, és pomázi ’56-os hős.
Emlékét tisztelettel megőrizzük, nyugodjon békében!