A BKK tájékoztatása szerint február 10-től útburkolati javítások miatt forgalmi változások lesznek a Flórián tér környékén. A munkálatok nem a Flórián téri felüljárók projektjének részeként valósulnak meg, de a Budapest Közút Zrt. által végzett burkolatjavítás már azt szolgálja, hogy a felújítás kezdetére megfelelő állapotban legyenek a csatlakozó útszakaszok.
Az autóval közlekedők az alábbi forgalmi változásokra számíthatnak:
- Február 10. és 13. (hétfő és csütörtök) között a Pacsirtamező utcában (a Kiscelli utca és a Vörösvári út közötti szakaszon) javítják a burkolatot, ezért váltakozó sávlezárásra kell számítani. A munkaterület mellett irányonként két forgalmi sáv lesz járható.
- Február 13-án és 14-én (csütörtökön és pénteken) az Árpád híd felé vezető felhajtón a két sávból a szélsőt lezárják, a közlekedés a belső sávon haladhat.
- Február 13-án csütörtökön az Árpád híd budai hídfőjénél, a Pest felé vezető oldalon a belső sávot rövid szakaszon lezárják, a forgalom a középső és a szélső sávban haladhat majd.
A BKK arra kéri az agglomerációból autóval ingázókat, hogy lehetőség szerint válasszák a közösségi közlekedést, elsősorban a kötöttpályás járatokat. Érdemes ez esetben a BudapestGO utazástervezőjét használni, amely folyamatosan a legfrissebb utazási információkat mutatja.
Március 1-jén indul a Flórián téri felüljárók felújítása
Néhány hét múlva indul a Flórián téri felüljárók felújítása, amely hosszú hónapokra jelentős forgalmi változásokat hoz. Az előkészítő munkák február 14-én, a munkaterület átvétele után kezdődnek, jelentősebb változásokra viszont március 1-jétől számíthatnak a járművezetők és a közösségi közlekedést használók.
A felújításról és az ahhoz kapcsolódó lezárások és terelések részleteiről a folyamatosan frissülő florianter.hu oldalon lehet tájékozódni, illetve a BKK Info a szokásos csatornáin mindennap megosztja az aktuális tudnivalókat.
(Szöveg és képek: Budapesti Közlekedési Központ)