Pomázi Polgár 2022. januári száma

Szociális buszjárat érvényes próbamenetrendje és útvonala

Szelektív és zöldhulladék-gyűjtési naptár - 2022. I. negyedév (január-március)

 

Isten veled, Polgármester Úr!

December 4-én végső búcsút vettek Kulin Imre, városunk 1990 és 2002 közötti polgármesterétől a Szentistvántelepi Temetőben. Búcsúztatásán Leidinger István polgármester az alábbi gondolatokkal emlékezett meg róla.

 

Polgármester Úr! Jelentem a tűz eloltva, a veszélyhelyzet megszűnt!

Tisztelt Gyászoló Család, Kedves Ismerősök, Barátok, Kedves jó pomáziak!

Fájó szívvel búcsúzok Pomáz város polgárai és a város önkormányzata, polgármesteri hivatala, intézményei nevében az egykori Kertbarát Klub megalapítójától és vezetőjétől, városunk szeretett és tisztelt volt polgármesterétől, Kulin Imrétől.

 

Tisztelt Polgármester Úr, kedves Imre!

Hányszor tettem jelentést tűzoltóparancsnokként, amikor egy-egy tűzeset, árvíz, műszaki mentés után érdeklődtél, vagy a hagyománnyá vált, minden hétfőn ½ 9-kor tartott beszámolómon. Nem formálisan figyeltél, hanem nagyon. Nem egyszer a hivatal ablakából kiabáltál le, amikor riasztásunk volt, hogy hova mentek? Mert érdekelt, ha valaki bajba került, kell-e segíteni. Polgármesterként elnöke voltál az öt település által fenntartott tűzoltótestületnek és a negyedévente tartott közgyűléseken, polgármestertársaiddal mindig a települések ügyeit is megtárgyaltátok, hogy lehet közösen, összefogva, erősebben fellépni, a település lakóinak életét jobbá tenni, szolgálni. Mindenkivel jóban, sőt baráti kapcsolatban voltál. Nemrég temettük jegyződet, Czink Jóskát és pénzügyi csoportvezetődet, Romvári Marikát. Kiváló küldöttség megy az Istenhez a pomáziak ügyében reprezentálni!

Mikor is találkoztunk először? 1970-ben? A tűzoltóság közgyűlésén. Én verset mondtam, te – mint a Kertbarát Klub vezetője Pákolicz Misivel ültél az első sorban és a közgyűlés végén gratuláltál, kezet fogtál velem és azt mondtad, hogy nagy ember lesz belőlem.

Aztán jó hosszú ideig csak kedves feleségeddel tartottam a kapcsolatot, ő mint könyvtáros én, mint olvasó. De láttam munkádat, amit a kertbarátoknál végeztél. Fogalom voltál. Nem csak Pomázon, az egész országban. Mire jó egy kimondhatatlan nevű budapesti munkahely, az FM Országos Szőlő-, Gyümölcsfa és Díszfaiskolai Szaporítóanyag Felügyelőség, ahova HÉV-vel megy az ember és a HÉV-en barátkozik, beszélget. Szóba kerülnek a kiskertek, a sok pesti víkendes, akik telket vettek Pomázon, de nem értenek a kertműveléshez, és panaszkodsz, hogy sír a lelked, ahogy a lepusztult dombokra nézel, a napsugaras déli oldalakra, a mikroklíma páratlan zugolyaira, hol régi gyümölcsösök elvadultan tengnek, és szőlőket gaz borít, többségükben immár senki földjei, s a parlagok közt tartatnak nyilván. A virágzó kertkultúra csak emlék. És te, mint fiatal kertészmérnök hívást, küldetést éreztél, bár sosem hittél a küldetéstudatban. Elkezdted tanáccsal ellátni a víkendeseket, a kertekkel rendelkezőket, és megláttál egy lehetőséget, hogy hírnevet szerezz Pomáznak. Alakítani kell egy szervezetet, össze kell fogni, barátkozni, művelődni, kertészkedni kell! Mindezt 1968-ban… Volt is futkosás, hogy milyen szervezkedés megy itt Pomázon? Aztán mindenki megbékélt, megnyugodott. Klubot alapítottál, még a Hazafias Népfrontba is hagytad, hogy betagosítsák, mert csak így lehetett országos kertbarát mozgalmat csinálni. Pomázon is és még sok helyen az országban ma is működnek a kertbarát klubok, amelyeket több, mint 50 évvel ezelőtt megálmodtál és elindítottál.

Aztán sokáig nem találkoztunk. Majd egymásmellé sodort az élet a rendszerváltáskor.

Itt a lehetőség, legyünk képviselők, legyél polgármester! Mennyit kellett győzködni, hogy te vagy a legalkalmasabb ember, most, amikor politikailag sokfele szakad az ország, te tudod elhozni Pomázra a nyugalmat, a békét. Csak azzal a feltétellel vállaltad el, ha segítünk, ha melletted maradunk, ha kitartunk melletted. Ekkora hatalmas alázattal, szerénységgel, emberszeretettel még nem is találkoztam, ahogy vezetőként dolgoztál. Mi, technokrata képviselők csak a feladatra, a végcélra, a műszaki, jogi és pénzügyi lehetőségekre koncentráltunk, de te mindig láttad a feladatok mögött az embert. Mindenhova mentél, ahova hívtak. Mindenkihez volt türelmed, kedves szavad. És fönntartottad a békét. És Pomáz fejlődésnek indult. Tornatermek épültek, bekötöttük a közműveket, virágoztak a civil szervezetek, újságokat, könyveket adtál ki, vagy segítetted a kiadást, pezsgett a kulturális élet. Megszülettek a testvérvárosi kapcsolatok, és ápoltál baráti szálakat Hans-Dieter Heller, később Martin Büchner polgármesterekkel Németországból, vagy Pawel Buksalewicz polgármesterrel Lengyelországból, akik fájó szívvel búcsúznak tőled. Hoztuk hozzád a külföldi delegációkat, a belföldi minisztériumi tisztviselőket, országos hatáskörű szervek képviselőit és te mindenkivel szót tudtál érteni. Önállósodott a tűzoltóság, a rendőrség, a zeneiskola, az iskolák, óvodák.

Kigondoltad a Pomáz napját, legyünk büszkék, hogy itt járt Petőfi, legyen szeptember 23-a egy nagy civil ünnep. Szeressük ezt a földet, idézted sokszor Sashegyi szavait. Nem baj, ha sok elmélete cáfolatra talált, de ki higgyen ennek a községnek a dicső múltjában és nagyszerű jövőjében, ha nem mi pomáziak! És hittél abban, hogy várossá leszünk, hittél abban, hogy evolúcióval sok mindent békésen el lehet érni és nem kell hozzá revolúció.

Nem hittél és nem olvadtál fel az izmusokban, hitted az önrendelkezést, a belső szabadságot és nagybetűvel EMBER tudtál maradni egy egyre embertelenebb világban is.

A minap autóval jöttem a Panni boltnál és megláttam egy magas, szikár embert zöld kabátban, hosszú lépteivel sietett a járdán. Ösztönösen indexeltem és fékeztem, hogy ott megy az Imre és hazaviszem, és közben beszélgetünk. Majd belém hasított a szörnyű felismerés, hogy biztosan nem te vagy. Nem lehetsz te. Hiányodat nehéz lesz megszokni.

Polgármester Úr! Köszönöm életművedet, szolgálatodat, fájó szívvel búcsúzunk, nyugodj békében!