A vízszolgáltató tájékoztatása szerint a továbbiakban sem lehet jelentős csapadékra számítani a DMRV Zrt. szolgáltatási területén, így Pomázon és a környező településeken sem.
Azonban az aszályos időszakokban a vízfogyasztás a hőmérséklet emelkedésével hirtelen, ugrásszerűen megemelkedhet. A DMRV felhívja szíves figyelmüket, hogy a megnövekedett fogyasztási igények a vízellátó rendszer fokozott igénybevételét okozzák. A fogyasztási igények további emelkedése, illetve esetlegesen előforduló műszaki meghibásodás esetén a rendszerben kritikus üzemállapot jelentkezhet, amely következtében lokálisan nyomásesés vagy átmeneti vízhiány alakulhat ki.
Fentiekre tekintettel, a szükségszerű vízkorlátozás illetve vízhiány kialakulásának megelőzése céljából – azaz annak érdekében, hogy minden felhasználó ivóvízhez juthasson –, az alábbiakat javasolja a szolgáltató:



Együttműködésüket köszönjük!