Ugrás a tartalomhoz

Pályázat háziorvosi praxis betöltésére

Pomáz Város Önkormányzata pályázatot hirdet Pomáz Város Önkormányzata Képviselő-testületének a háziorvosi körzetekről szóló 7/2012. (III.28.) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete szerinti 1. számú háziorvosi körzetben, vállalkozási vagy akár egészségügyi szolgálati jogviszony formájában, határozatlan időre szóló feladat-ellátási szerződés keretében, heti 40 órában, felnőtt háziorvosi feladatok ellátására.

 

  1. Pályázati feltételek: 

 

  1. büntetlen előélet
  2. magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve letelepedett státusz
  3. az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvényben, valamint a törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII.23.) Korm. rendeletben, továbbá a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II.25.) EüM rendeletben előírt képesítési előírásoknak való megfelelés,
  4. vállalkozói, vagy egészségügyi szolgálati jogviszony formában való feladatellátás.

 

  1. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: 

 

  1. részletes szakmai önéletrajz,
  2. motivációs levél,
  3. iskolai végzettséget, szakirányú képzettséget tanúsító okirat másolata,
  4. egészségügyi alkalmasságot igazoló okirat másolata,
  5. három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
  6. a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul,
  7. a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati eljárásban részt vevő személyek a pályázati anyagot megismerhetik, és abba betekinthetnek,
  8. a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázat elbírálását zárt ülésen kéri, vagy hozzájárul annak nyilvános tárgyalásához.

 

A pályázat benyújtását követően hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség.

 

  1. A pályázat benyújtásának határideje: folyamatos

 

  1. A pályázat benyújtásának módja: Személyesen, elektronikus úton, a bernadett@pomaz.hu címre, vagy postai úton Pomáz Város Önkormányzata részére címezve (2013 Pomáz, Kossuth Lajos u. 23-25.). A borítékon kérjük feltüntetni: „Háziorvosi pályázat”.

 

  1. A pályázat elbírálásának módja, határideje: Az illetékes szakmai bizottság értékelése és javaslata alapján kerül sor a kiválasztott pályázók Pomáz Város Önkormányzatának Képviselő-testülete előtti meghallgatására.

 

Az elbírálás határideje: a Képviselő-testület soron következő rendes ülése.

 

A Képviselő-testület fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.

 

  1. A munkakör betölthetőségének időpontja: A feladat-ellátási szerződés megkötését, illetve az egészségügyi tevékenység folytatására vonatkozó véglegessé vált praxisengedély alapján a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel megkötött finanszírozási szerződés hatályba lépését követően azonnal.

 

  1. A feladat-ellátási szerződés időtartama: a nyertes pályázóval az önkormányzat határozatlan idejű, de minimum 6 évre szóló feladat-ellátási szerződést köt.

 

  1. Ellátandó lakosságszám: 2201 fő.
  2. Leadott kártyák száma: 1605 db.

 

  1. Háziorvosi rendelő címe: 2013 Pomáz Kossuth Lajos u. 21.

 

  1. A praxisjog megszerzésének ellenértéke: A meghirdetett háziorvosi körzet praxisjoga térítésmentesen kerül átadásra a nyertes pályázó részére.

 

  1. Egyéb információk: 

A feladat ellátását szolgáló rendelő az önkormányzat tulajdonában áll, melyre vonatkozóan az Önkormányzat a nyertes pályázóval használati szerződést köt. A rendelő alapfelszereltségét jelentő bútorzat és eszközök rendelkezésre állnak.

 

  1. A praxisra 14.000.000. Ft szabadon felhasználható letelepedési támogatás, illetve a Pomáz városban kézfeladatot ellátó szervezetek részére lakhatási támogatás céljára fordítható önkormányzati forrás biztosításáról szóló 20/2020. (VIII. 28.) számú önkormányzati rendelet feltételeinek való megfelelés esetén lakhatási támogatás vehető igénybe.

 

A pályázattal kapcsolatban érdeklődni a következő e-mail címen: pahn.bernadett@pomaz.hu, illetve telefonszámon lehet: 0626/814301

 

További híreink

Őszi esküvő kiállítás lesz a Kastélyban

Őszi esküvő kiállítás lesz a Kastélyban

Klasszikus vagy modern? Hol, mikor, mekkora, kivel, hogyan és mennyiért? Bérlés? Vásárlás? Vállpánttal? Platinából? ....Ha hasonló kérdések foglalkoztatnak benneteket, és úgy érzitek, hogy elveszni látszik a napotok, akkor ne aggódjatok tovább, gyertek el a...

bővebben