A képviselő-testület 2024. augusztus 27-i ülésén változtatási tilalom elrendelése mellett döntött. A Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ) 4. módosítása elindult, a tervezési szerződést aláírták. A módosítás tervezési területei között az első két tárgypontként (a-b pontok) szerepel a kertvárosias lakóterületek (a szabályzatban használt rövidítéssel: Lke) szabályozásának módosítása:
„a) Lke övezetben lakásszám csökkentés
b) Az Árpád szobor alatti területen (Hrsz: 1596/11-20 – Lke-6 építési övezet) változtatni a szabályokon: nagyobb beépítési % mellett alacsonyabb épületet lehessen csak építeni.
A változtatási tilalom a végrehajtani kívánt HÉSZ módosítás hatálybalépésének megtörténtéig (de legfeljebb 3 évig) érvényes, célja a jelenlegi problémák – Pomáz túlnépesedésének elkerülése és az Árpád-szobor alatti terület településképi látványának megóvása.
Az érintett kertvárosias területeken így lehetősége nyílik az önkormányzatnak megakadályozni a lakóegységek nem kívánatos növekedését, a telkek lakásonkénti megosztását és az ezzel járó felaprózódást megállítani.
Hol lehetséges a kertvárosias területeken mostantól az építés?
A tulajdonosok – az önkormányzattal megkötött külön megállapodással – érvényesíteni tudják a településtervezési célnak megfelelő, tehát 1 egységes (és az Árpád-szobor alatt alacsonyabb épületmagasságú) épülettervek engedélyeztetését.
Megengedett a lakóházak lakáson belüli megosztása (például a felnőtt gyermekek, vagy nagyszülők lakhatását biztosító) önálló lakrészek kialakítást célzó bővítések, átalakítások.
Tehát abban az esetben, ha a terveken a lakásszám egy egység marad, az önkormányzat a fentieket betartó tervekkel rendelkező telkeket a rendeletből helyrajzi számonként kiveszi.
Balázs Adrienn főépítész