Városi programkavalkád volt a hétvégén

Az Oberhausen-Rheinhausen és Pomáz közötti 30 éves testvérvárosi kapcsolat ünnepélyes megerősítésére érkezett delegáció Németországból városunkba. A vendégek körbejárták a település nevezetességeit és a hétvége programjain is részt vettek.

Most rendezték meg a 18. Lovasmajálist a Magyar Várban, ahol a helyi és környékbeli lovasok különféle versenyszámokban mérték össze tudásukat, emellett íjász, lovasíjász bemutatókat is láthattak az érdeklődők.

Szombat délután, a 30. Dunakanyar Nemzetiségi Fesztiválon, a dunakanyari nemzetiségek táncegyütteseinek, ének- és zenekarainak találkozója volt. Idén másodszor a rendezvény a Művelődési Ház által szervezett Tesz-Vesz Faluval egészült ki, ahol sokféle kézműves mesterséget próbálhattak ki az érdeklődők. Fellépett a Vujicsics Együttes, a Pomázi Önkéntes Tűzoltózenekar, Máté Gyula Zenekara, az Opanke, a Kevély Táncegyüttes, az Alpenrose Tanzgruppe (Budakalász), a Pomázi Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Mesedombi Óvoda Tánccsoportja, a Lustige Schwaben Kórus (Budakalász), a Deutschklub Weindorf Egyesület Énekkara (Pilisborosjenő), a Pilisszentkereszti Kulturális Egyesület énekkara, a Pilisszentkereszti Közösségi Ház Énekkara, a pomázi óvónők Eszterlánc Kórusa és a Singende Schwaben kórus.

További híreink